Honnan tudja akár egy “kocka” is, hogy mik a cégalapítás lépései?

Ez vagyok, kocka, nem szégyellem. Én az elektromos eszközökhöz, kisebb otthonkényelmi berendezések bütyköléséhez értek és az okosotthon-technológiák irányába is elkezdtem képezni magamat.

Amikor először kezdtem el gondolkodni azon, hogy most akkor már tényleg saját céget alapítok, bevallom, hogy kicsit megijedtem, mert mit tudom én, mivel jár ez. Mindenhol azt hallottam, hogy a vállalkozás indítása bonyolult folyamat, sok a papírmunka, meg főleg a hivatalos intézkedés és nem kevés anyagi befektetés szükséges hozzá… Azt hiszem, ez nem is túlzás, de van aki segít! Profi segítséget ajánlok most ráadásul. Mindenkinek.

Az elektronikai eszközök iránti szenvedélyem és az ötlet, hogy saját webshopot indítsak, nekem erősebb volt a félelmeimnél szerencsére, ezért megkerestem a szekhelypartner.hu oldalt a neten. Nélkülük nem ment volna, de az elhivatottságom is kellett azért.

Olyan niche piacot szerettem volna találni, amely még nem teljesen telített. Végül a hordozható töltők és vezeték nélküli eszközök területe mellett döntöttem, ami azt a bizonyos szűk piaci rést illeti. Ezekre tényleg nagy a kereslet – én úgy láttam. Ezen információkat, mely még kötődnek magához a szakmáimhoz ugyanakkor mind magam kutattam még ki, ezután jött csak a Székhelypartner és a nekik átadott feladatok. Az győzött meg náluk, amikor azt láttam: ha nincs még ügyvédem sem (honnan lenne?) olyan csomagjuk is van, amiben azt is biztosítanak.

Itt ugyanis csomagok vannak mindenre – másik fő területük a székhelyszolgáltatás, arra is van több opció. De jöhetett is a cégalapítás.

Az első feladat a cégforma kiválasztása volt. Magyarországon többféle cégforma létezik, de mivel kicsiben szerettem volna kezdeni, mégis ambiciózusan, a Kft. (Korlátolt Felelősségű Társaság) tűnt a leginkább nekem valónak.

A cégalapítás lépéseitől kezdve egészen addig, hogy miért éri meg székhelyszolgáltatót igénybe venni tényleg kellett ez a cég, aki segített, pedig a székhely fenntartás ekkor még nem is volt a mindennapos gondolataim közt. Azt már csak náluk láttam meg, hogy lehet, de minden részletesen le volt írva és ígéretesnek is tűnt.

Aztán annak is bizonyult később. Az oldalukon egyértelműen elmagyarázták a székhelyszolgáltatás előnyeit is: időt és energiát spórolhatsz meg vele te, hiszen a hivatalos levelezésedet és a hatósági ellenőrzéseket is ők kezelik, ha kell. De a legjobb, hogy nincs valós irodafenntartás, közüzemi számlák meg ilyesmi.

Sok más szolgáltatóval ellentétben a szekhelypartner.hu nem csak a papírmunkában segít, hanem ezzel a dologgal kiegészítve teljeskörű megoldást nyújt – a cégalapítás lépései fázisától kezdve egészen az évek óta működő cégig egy újra és újra meghosszabbított székhelyszerződéssel.

Egy ismerősöm már korábban is velük dolgozott, és csak jókat mesélt róluk. Mondjuk én mindig a netnek hiszek jobban… Ott tehát engem is már nagyon megfogtak az elején, ezért nem volt más további opcióra szükség. Az egész folyamat hihetetlenül gördülékenyen ment. Miután felvettem velük a kapcsolatot, pontosan elmondták, hogy mire van/lesz szükségem, és milyen lépéseken kell végigmennem. Az ügyintézés gyorsan zajlott, és ami a legfontosabb: minden stressztől megkíméltek, ami nem árt a kis trenírozatlan lelkemnek. Nem kellett az időmet különféle hivatalokban töltenem, mivel ők mindent elintéztek helyettem. Ti is elolvashatjátok, hogy jön létre egy ilyen cég, velük kiegészülve. Egy rakás dolog online történik, szóval a kényelmi faktor az 10/10, ilyen szempontból is.

Az elektronikai webshopomhoz egy székhely tényleg, amúgy is elengedhetetlen volt. Nem csak azért, mert a törvény előírja, hanem azért is, mert ezzel a szolgáltatással elkerülhetem, hogy a saját lakcímem legyen nyilvános. Sokan nem gondolnak bele, de egy székhelyszolgáltatás igénybevétele nagyobb biztonságot nyújt és arra sem gondolunk sokan valamiért, hogy miért. Pedig ezt is érdemes elolvasni náluk: ha már kell a fizikai székhely az se legyen a saját lakcímünk, bármily kis vállalkozás is legyünk!

Ahogy haladtam előre a cégalapítás lépéseiben, rájöttem, hogy a legfontosabb dolog az, hogy legyen egy megbízható partnered mindig, minden helyzetben. Olyan valaki, aki tudja, mit csinál, és aki leveszi a terhet a válladról. Velük a cégalapítás folyamata is sokkal gyorsabb és gördülékenyebb volt, azóta pedig kezelik a postámat így nem kallódik el semmi küldemény sem. Számomra ez hatalmas előny volt, hiszen kezdőként fogalmam sem volt arról, hogyan is működnek a jogi és adminisztratív folyamatok – de ezt már mondtam sokszor. Csak egyszerűen nem térek napirendre, hogy mennyire megfogtam az Isten lábát ezzel a könnyített indulással – ezért ismételgetem ily’ sokszor a lényeget.

Az elektronikai webshopom mára már régen beindult, és a kezdeti kihívások ellenére sikeresen haladok tovább előre. Miért ajánlom ezt a szolgáltatást másoknak is? Azért, mert a vállalkozás indítása rengeteg kihívást tartogat, és minden segítség aranyat ér. A székhelyszolgáltatás különösen hasznos lehet azok számára, akik hasonló cipőben járnak, mint én: kezdő vállalkozók, akik nem szeretnék, hogy az adminisztratív feladatok elvonják a figyelmüket az üzlet fejlesztésről. Emellett a biztonság sem elhanyagolható szempont. Senki sem szeretné, hogy a hivatalos levelezése vagy céges ügyei elérhetőek legyenek a saját lakcímén keresztül, azt gondolom.

Összességében a cégalapítás nem volt olyan ijesztő, mint amilyennek először gondoltam. Persze, sok lépést kellett megtenni, de a megfelelő partnerek, mint a szekhelypartner.hu, jelentősen megkönnyítették a dolgomat. Ha valaki vállalkozás indításán gondolkodik, én mindenképpen azt javaslom, hogy ne habozzon profi segítséget kérni. Nem csak időt, de rengeteg energiát is megspórolhat vele, és végső soron ez az, ami hosszú távon is fenntarthatóvá tesz egy kft-t.

A végén, amikor már működő céged van, és látod, hogy minden a helyére került, rájössz, hogy megérte belevágni. A legfontosabb pedig az, hogy nem vagy egyedül ebben a folyamatban: mindig vannak olyan szolgáltatók, mint a szekhelypartner.hu, akik segítenek elérni a céljaidat.